Kezdőlap >> Szárazhabarcsok >> Érdekességek - Környezettudatos homlokzatképzés

Az, hogy egy gyártással foglalkozó vállalat mennyire gondolkozik felelősen a környezetvédelemről, több területen is megmutatkozhat. Egyrészt a tágan vett környezetvédelmi intézkedéseiben, másrészt az általa előállított termékek minőségében, harmadrészt pedig, hogy mit képviselnek az általa gyártott rendszer elemei.

Ökonómiai és ökológiai célok

Hogy konkrét példával szemléltessük, mit értünk a tágan vett környezetvédelmi intézkedéseken, bemutatunk egy céget, ahol a minőségmenedzsment és a környezetvédelem évtizedek óta példásan működik. Hazánk egyik legnagyobb homlokzati és vakolati rendszerekkel foglalkozó cégét olyan ökonómiai és ökológiai célok szabályozzák, melyek középpontjában a természetes erőforrások hosszú távú kímélése, az energiafelhasználás és az emisszió minimalizálása áll. De a feladatok megvalósítása során nagy gondot fordítanak a nyersanyag- és tüzelőanyag-felhasználás optimalizálására is.

A vakolathoz szükséges mészkő kitermelése során a robbantási munkákat korszerű robbanóanyagok felhasználásával végzik. Rendszeres időközönként mérik a robbantások által keltett, a környezetet terhelő szeizmikus rezgéseket, így ellenőrizve, hogy azok ne jelentsenek a minimálisnál nagyobb környezeti terhelést. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy ne csak a robbantási eljárás történjen körültekintően, hanem a fejtéshez, illetve a nyersanyag elszállításához használt gépek megfelelő műszaki állapotban legyenek, zaj- és kipufogógáz kibocsátásuk pedig az előírt normáknak megfelelő legyen. S amint a gépek elvonulnak a helyszínről szükséges, hogy a letermelt területet azonnal rekultiválják az ökológiai feltételeknek megfelelően.
Az említett cég saját mikrokörnyezetére kiterjedő, az ökológiát óvó intézkedéseket is tesz. Például telepein, és az azokhoz vezető utakat igyekszik burkolattal ellátni, és a lehető legtisztább állapotban tartani, hogy a környezetet minél kisebb porterhelés érje. Napjainkra egyre inkább sürgető a havas-jeges utak sózásának kérdése. Ez a megoldásra váró probléma nem csak a négylábú háziállatoknak jelent gondot, de a környezetet is jócskán károsítja. A korszerű eljárás, amit ez a cég is alkalmaz, ugyan magasabb költségeket jelent, de a jég- és hómentesítésre használt vegyületek kevésbé terhelik a környezetet.

Lokális teendők

A környezetvédelem kérdésével szorosan összefügg a klímaváltozás, ami egyre inkább befolyásolja mindennapjainkat. Ezért nem kérdéses a hosszú életű hőszigetelő felújítások aktualitása. Elsősorban az utóbbi időkben ismét előtérbe került klímaváltozás és a hozzá kapcsolódó fenyegetettség-érzés az, ami miatt szükség van a hosszú távú koncepciókon alapuló fejlesztésekre. A „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” felkiáltással indított hajtógáz-kibocsátás elleni harc eredményeképpen megszületett az egyezmény. Ebben a szerződő országok vállalták, hogy 2012-ig a károsanyag kibocsátást 13%-kal csökkentik, de a várt tendencia helyett ez a szám 3%-kal nőtt az elmúlt hat évben. Ha Ausztria teljes energiaigényét nézzük, ennek 40%-a esik épületek fűtésére és melegvíz készítésére, ebből kitűnik, hogy a széndioxid különösen nagy veszélyt jelent a Földre. 2003-ban az egyik osztrák bank megbízásából a linzi egyetem vezetője készített egy ide vonatkozó tanulmányt. Az írás hatására a szövetségi kormány évi három milliárd euróval és további aktív programokkal támogatja a hőszigetelő felújításokat. Valami hasonló kezdeményezést ismerhetünk fel a hazai Panel Programban is. Döntő felismerés tehát, hogy a hőszigetelő programok a teljes koncepció lényeges elemei, s az épületek hőszigetelő felújítása lehetőséged ad az energiapazarló épületszerkezetek átalakítására, továbbá ez a lakók számára is komfortosabb klímájú tereket eredményez. Az alacsony fűtési-energia igény tehát automatikusan csekély károsanyag-kibocsátáshoz vezet, vagyis a jó hőszigetelés a biztosíték a jövőbeli energiaválság ellen.

Kissé távolabbról szemlélve, és inkább a követendő mentalitást példázva meg kell említeni, hogy az építőipari cégek felelős öko-szemlélethez hozzátartozik a hosszú távú látásmód is. Nem hagyható figyelmen kívül a környezetvédelemben az „öröklött” épületek kérdése, azaz annak az átgondolása, hogy meddig és milyen színvonalon tartható fenn az épületállomány. Más szóval törekvés az olyan anyagok előállítására, melyek magas színvonalú minőségükkel tartós, nem néhány évre készülő anyagokat biztosítanak az épületekhez. Hiszen a lehulló vakolatok okozta környezetszennyezés, az azok helyreállításához szükséges erőforrások ismételt rombolást végeznek. Az ehhez kapcsolódó ajánlott műszaki megoldásokkal és az előbb említett minőségi alapanyagokkal kiküszöbölhető a bontás-új építés nemkívánatos ismétlődése, és a hangsúly a felújításra kerülhet. A korszerű anyagok használata azáltal segíti elő a környezet megóvását, hogy míg egy előre gyártott vakolat használata lényegesen kevesebb anyagveszteséggel jár, mint a helyszínen kevert, ahol külön-külön tárolják a meszet, a cementet és a homokot. Ezek az összetevők szóródhatnak, vagy könnyen beszívódhatnak a talajba.

 

Vissza az előző oldalra I Kapcsolat I Árajánlat kérés I Dokumentum letöltés I Építőanyag apró I Építőanyag akció