A fürdőszoba

Már az antik kultúrák idejében nagy kultusza volt a testápolásnak, fürdőzésnek. Főleg a római birodalom hódítási területén maradt fenn a fejlett fürdőkultúra számos művészi berendezésének (mozaikok, szobrok, melegvíz-hálózat) ma is elismerést érdemlő emléke. A fürdőkultusz a bizánci császárság területén is virágzott. De még az antik ókor fürdőkultusza inkább csak az előkelőek életmódját jellemezte - bár voltak ingyenes népfürdők - a Kelet egyes vallási előírásai minden hívőre kötelező tisztálkodási szabályokat írt elő. Ezek a rendelkezések a mai kor higiéniás szemlélete szerint is helytállóak.

A "sötét középkorban" a tisztálkodás bűnös, megvetésre méltó cselekedet volt, fürdőszoba nem volt "divatban". Csak a reneszánsz helyezte ismét előtérbe a testápolás és a fürdés divatját is. A XVIII. században, Angliából kiindulva vált szokássá a külön fürdőszoba építése. A rokokó világ fényűző építkezése, öltözködése mögött messze elmaradt a személyes tisztaság. Nem csoda, hogy ebben a korban virágzott fel az illatosító szerek gyártása, mert valamivel el kellett tüntetni az ápolatlan test szagát. A tornyos parókák alatt gyakran tetvek tanyáztak.

A felvilágosodás terjedésével, a természet szépségeinek felismerésével együtt terjedt a testápolás, tisztálkodás igénye. Napóleon már fürdőkádat cipeltetett magával a hadjáratain. XIX. században Bécsben építették az első modern, közös fürdőt, amit a második világháborúban leromboltak. Napjainkban már el sem tudjuk képzelni új lakás építését fürdőszoba nélkül.