Kezdőlap >> Falazóelemek >> Szakmai cikkek >> Falazatok, falazó elemek

Az építés ősidőktől fogva az ember egyik legfontosabb tevékenysége, amely anyagi és szellemi fejlődéséhez jelentősen hozzájárult. Kezdetben az ember az időjárás viszontagságai és az egyéb veszélyek elleni védekezésre a természet nyújtotta adottságokat, gödröket, barlangokat használta fel. Később átalakította, bővítette azokat, majd építeni kezdett.

Sok idő telt el, míg az ember nádból, sásból, sárból vagy agyagból formált lakóalkalmatosságaitól, a földkunyhótól eljutott arra a fejlettségi fokra, amelyet már építészetnek lehet nevezni.

Amikor egy építkezés terve felvetődik a fejünkben, első gondolataink egyike, hogy milyen falazatot készítsünk, hova tegyünk falakat stb. Bevonva egy tervezőt a kérdéskör bővül a statikai kialakíthatósággal, a felületvédelemmel, és mindazon elvárásokkal, amelyeket a falazattal szemben támasztunk. Az alábbiakban e terület tisztázásához próbálunk a teljesség igénye nélkül segítséget nyújtani, illetve gondolatébresztőnek is szánjuk írásunkat.

Az építőipar fejlődése, a rengeteg új technológia és tőke beáramlása a falazatgyártásra is fejlesztő hatással volt. Hiszen amíg korábban csak kisméretű tömör és lyukacsos, valamint kettősméretű téglákat használtunk, később előrelépés volt a B30 falazóblokkok megjelenése.

Ehhez képest a mai piacon jóval tökéletesebb anyagok találhatóak, melyek méretüknél, kialakításuknál fogva más igényeket is kielégítenek. Gondoljuk csak végig milyen vastag falakra volt szükség korábban, hogy statikailag és hőtechnikailag is megfeleljenek. A kiegészítő hőszigetelés szükségességéről nem is beszélve. A mai falazóblokkok nagyobbak, kevesebb elem kell egy m2 falazathoz. Alaki kialakításuk olyan, hogy magukban képesek a szabványban előírt hőszigetelési előírásokat teljesíteni. Gyorsabb kivitelezést tesznek lehetővé stb. Ezer gondolat, melyet a döntéskor mérlegelnünk kell.

Ha nem akarunk elemes házat, megoldható az építés könnyűszerkezetes, előre kész favázas típusfalazattal is. Ez is garantálják a következőkben megfogalmazott elvárások teljesülését.

Elvárásaink a falakkal szemben; az időjárás állóság, a nedvességgel szembeni ellenálló képesség, a vegyi korrózióval szembeni védelem, az esztétikai és gazdaságossági megfelelés, és a lakás védelme is egyike ezeknek.

A külső falak sokféle anyagból készülhetnek: lehet köpenybetonból, tömör betonból és vasbetonból, lehet kőből és különböző formájú, alakú égetett kerámiákból, mészhomok téglából, salakbetonból, hőszigetelő blokkokból, tufakőből, zsalukövekből, előre gyártott könnyűszerkezetből. A beton falazatokat elsősorban ipari beruházásoknál alkalmazzák, míg a magánerős építkezés inkább az égetett kerámia, a pórusbeton és a könnyűszerkezetes falak felé orientálódik. A fal felülete kaphat bevonatként vakolatot, burkolatot, de maradhat nyers is.

A falvastagság meghatározása elsősorban a statikai követelményektől függ, ám további számítások szükségesek a hővédelmi megfelelések megállapításához. A falazás rögzítőelemekkel vagy falazóhabarccsal történik. Az elemek egymáshoz való rögzítése is befolyásolja a falazat szilárdságát.

A külső falaknál a statikai és hőtechnikai paramétereken túl természetesen még több egyéb paramétert vizsgálni és biztosítani kell, mint például a felületvédelmet, vízszigetelést stb. Minden esetben tervező bevonása szükséges, illetve ezt kiegészítendő, ma már szinte minden gyártó elkészíti kérésre a költségeket is.

Forrás. Ezermester.hu

 

Vissza az előző oldalra I Kapcsolat I Árajánlat kérés I Dokumentum letöltés I Építőanyag apró I Építőanyag akció

 


Warning: Unknown: failed to open stream: Operation not permitted in Unknown on line 0 Warning: Unknown: failed to open stream: Operation not permitted in Unknown on line 0 Fatal error: Unknown: Failed opening required 'google_verify.php' (include_path='.:/servers/php/lib/php') in Unknown on line 0